Nem mára terveztem az új bejegyzést, de nem bírom ki, írnom kell. Ma megvolt az utolsó tanóra a szünet előtt, holnap már csak Bélás nap lesz. Most el tudom képzelni az értetlen tekinteteket a monitor előtt, hogy mi az isten fasza az a Bélás nap. Azt hiszem ilyesmi a legtöbb iskolában szokott lenni, csak évvégén. Hát itt április elsején, mer' az milyen poén (az már kevésbé, hogy a gólyabál is évek óta október 22-én - vagyis a szülinapomon - kerül megrendezésre, és idén mi csináljuk). A lényege annyi, hogy minden osztály szervez valamilyen programot, és ezeket lehet/kell délelőtt látogatni. Szinte mindig van salátabár, sütiház, teaház, na meg a rockmaraton. Nekem személy szerint ez a kedvencem. :) Ilyenkor 4-5 együttes is fellép, mert nálunk elég egyértelműen ez a stílus dominál.
Szóval, kezdem érezni a szabadságot, és már tervezgetek. A szállás, a társaság, a felügyelet, minden meg lenne az EFOTT-hoz, csak anyának kellene rábólintania. Meg vidámpark, vízipipázós naplementék a parton, és koncertek. Elhatároztam, hogy kitágítóm a fülem. Nem azért mert minden ötödik (tudod, hogy túlzok) fiatalnak van, hanem mert tényleg szeretném, mert tetszik. Egyértelmű nem volt a válasz, de ha már meglesz a 10-12 mm, csak megengedi, hogy vegyek bele tágítót, nem? : D Ha a tizenpár éves pisisek rakathatnak piercinget, akkor nekem meg lehet ilyenem. Ha divatból csinálnám, és én is tisztában lennék vele, hogy pár hónap után megunom és visszacsinálnám, akkor megérteném, de nem így van. Egyébként is, ha ennyit szenvedek érte - mert ez nem egy fájdalommentes valami - igenis büszkén fogom mutogatni az eredményt, hogy "nézzétek, ezt is kibírtam". Főleg ekkora fájdalomtűrő képességgel, mint ami nekem van. :D Szörnyű, bele fogok pusztulni.
Tegnap megkaptam, hogy figyeljek oda mit írok magamról a neten, mert a nyugdíjas munkatársa megdöbbent miket jelentettem ki iwiwen. Szívem joga ha úgy gondolom, hogy nem vesznek fel a PTE-re, főleg pszichológia szakra, mivel oda kell a második legtöbb pontszám, amit reálisan gondolkodva, én akkor se kapargatok össze, ha beledöglöm. Tőlem aztán döbbenhet, meg fel is háborodhat, nem nagyon adok egy arrogáns sznob véleményére. Viszont tegnap tanítás után találkoztam egy bácsival, aki bebizonyította, hogy az idős emberek igenis lehetnek imádnivalóak. Épp a drogos-kávézóból bicegett ki a két mankójával, mikor letolt minket, hogy ne üljünk a hideg kövön, mert megfázik a puncink, és akkor baszhatjuk. :D A félreértrés elkerülése végett, ezek az Ő szavai. Mesélt a régi időkről, hogy már '46. óta a kávézó melletti lakás emeletén él, kivéve azt a pár évet, amit külföldön töltött, mert fel akarták akasztani, de Ő nem akarta. Később megjegyezte, hogy fasza kis szerelésünk van, és jó hogy vannak a városban olyan prücskök, mint mi. Azóta mindig köszön, ha meglát. Egyszóval, imádom.